A klímaváltozás elleni harc helyi szerepére hívja fel a figyelmet a soproni LMP

A Magyar Nemzet online kiadásának 2019. június 15-i számában a lap kiemelten foglalkozik Sopron politikai életének ellenzéki szereplőivel, amelyben az LMP soproni szervezete szerint számos ténybeli ferdítés, illetve pontatlanság került.  A helyi LMP szervezetét illetve annak elnökét érintő megfogalmazásra sajtóközleményben reagált a párt, illetve igyekszik ráirányítani a figyelmet arra, hogy eljött az ideje Sopronban is annak, hogy megkezdődjön a  felkészülés önkormányzati szinten is a klímaváltozás okozta nehézségek kezelésére.

Szakács Gyula

Az LMP helyi elnöke, Szakács Gyula, Sopron gazdasági és politikai életének ismert szereplője, vállalkozása ügyvezető-tulajdonosaként digitális nyomtatással és könyvkötészettel foglalkozik. Régóta részt vesz a helyi és országos szintű társadalmi és vállalkozói érdekvédelmi munkában. Korábban az IPOSZ országos és a Gazdasági Kamara megyei elnökségi tagjaként volt alkalma megtapasztalni a magyar gazdasági élet politikai irányításának „visszásságait“ úgy országos, mint területi szinten.

„A rendszerváltás óta eltelt közel három évtized után sajnos még mindig csak a demokrácia keserveit kapjuk, miközben egy szűk réteg semmitől sem zavartatva feléli és elherdálja a jobb élethez való lehetőségünket.” – fogalmazta meg egy közelmúltban tartott vállalkozói összejövetelen.

Szakács Gyula az  LMP-nek szinte az alapításától kezdve aktív tagja. Korábban tevékenyen részt vett a megyei szervezet megszervezésében, majd pedig a soproni helyi szervezet vezetőjeként vállalt politikai szerepet, mind a helyhatósági, mind pedig az országgyűlési választásokon.

Szakács Gyula vezetésével az LMP Sopronban is kezdeményezi, hogy az önkormányzatok minél előbb kezdjék meg a felkészülést a klímaváltozás hatásainak kezelésére.

Szakács Gyula szerint az éghajlatváltozás már most napi szinten keseríti meg az emberek életét, és a helyzet egyre csak rosszabb lesz. Sajnos a magyar kormány, és annak vezetése ennek ellenére még a probléma létét sem hajlandó elfogadni. Ezt bizonyítja, hogy Orbán Viktor azon három miniszterelnök között volt, akik megvétózták az uniós klímaterv elfogadását. Pedig a klímaváltozás hatásait már hazánkban is mindenki napi szinten érezheti, elég a szélsőséges időjárásra, a gazdálkodók életét megkeserítő aszályokra, az elviselhetetlen hőhullámokra vagy a hazánkban is megjelenő trópusi betegségekre gondolni.

Az LMP ezért kezdeményezi, a soproni önkormányzat is hirdessen klímavészhelyzetet, ezzel párhuzamosan pedig fogadjon el egy konkrét tervet a felmelegedés hatásainak kezelésére, valamint az üvegházhatású gázok kibocsátásának a csökkentésére. Ennek része kell, hogy legyen az épületenergetikai beruházások ösztönzése, a zöldfelületek növelése és a fakivágások teljes leállítása.

„Sopronnak haladéktalanul fel kell készülnie a szélsőséges időjárási helyzetekre, valamint a klímaváltozás közegészségügyi hatásaira is.” – fogalmazta meg végezetül az LMP helyi elnöke.