A hűség napján adták át Sopron legrangosabb elismeréseit

Pénteken került megrendezésre   a  Liszt Ferenc Kulturális Központban a hűség napi ünnepség, amelyen a hagyományok szerint átadták a város legrangosabb kitüntetéseit. Az ünnepi gálán Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere ünnepi beszédében emlékezett a jeles napra, majd Barcza Attilával, Sopron és térsége országgyűlési képviselőjével és Dr. Simon Istvánnal, Sopron  alpolgármesterrel köszöntötték az idei kitüntetetteket. 2018-ban Sopron díszpolgári címét dr. Árvay Györgyné vegyész, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének helyi alapító tagja vehette át.  Pro Urbe díjat kapott Sulyok Gabriella képzőművész és posztumusz dr. Závoti József akadémikus. 2018 Civitas Fidelissima díjasa Abdai Géza egykori alpolgármester és a Soproni Városszépítő Egyesület. Wälder József-díjban részesült dr. Varga Józsefné nyugalmazott osztályvezető, „Sopron kultúrájáért” díjat vehetett át Kovács György szobrász-restaurátor. Az Ifj. Flandorffer Ignác-díjat Hirschler Judit vállalkozónak nyújtották át. „Sopron kiváló pedagógusa” címet kapott Molnár Lászlóné és Farkas Károlyné, míg a Humanitas díj Horváth Gézáné szociálpedagógust illette. Dr. Király Jenő-díjjal Árki Jenőné szakápoló osztályvezetőt tüntették ki. „Sopron sportjáért” díjjal Kósa István kapta a díjat. „Sopron ifjú tehetsége” címet az idén Bognár Adrián néptáncosnak ítélték oda, míg a „Sopron szolgálatáért” díjjal Bálint Hajnalka főnővért tüntették ki. Sopronért emlékéremben részesült néhai Barna Ferenc Máté, Kőhidi Péter, Lipták Sándorné, Hrobát Edit, Hegedűs Elemér, Kiss János László, Roskó Mária, Gréczi József, Schneider István, Gosztola József, Táp Ferenc, Magyar András, Horváth Roland Krisztián, Szakály László. A város önkormányzatának  Széchenyi István tanulmányi ösztöndíját  Pintér László Tamás, Kocsis Ábel, Sipos Bence, Horváth Lili és Nagy Cintia érdemelte ki. Az ünnepség a díjátadót követően a hűség zászlónál folytatódott, ahol Sopron idei díszpolgára dr. Árvay Györgyné mondta el ünnepi gondolatait, majd a városvezetéssel közösen elhelyezték a tisztelet koszorúját az emlékmű talapzatánál. 

fotó: Keszei László / IkvaHír
fotó: Keszei László / IkvaHír
fotó: Keszei László / IkvaHír
fotó: Keszei László / IkvaHír
fotó: Keszei László / IkvaHír
fotó: Keszei László / IkvaHír
fotó: Keszei László / IkvaHír