A hét elején még havazhat térségünkben …

Hétfő délutántól, majd a keddi nap folyamán is a nyugati határszélen havazás, északon és a középső országrészben vegyesen hó, havas eső, ónos eső, eső is előfordulhat. Keleten, délkeleten eső valószínű. – írja az idokep.hu.

fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu archívum
Hétfőn a fagyos hajnalt követően napközben már -2, +4 fokra van kilátás, északkeleten süthet ki hosszabb időre a nap. Délutántól nyugatról, délnyugatról havazás érkezik, nyugaton hó, délnyugaton havas eső, fagyott-, ónos eső, eső is eshet.

Kedden kezdetben északnyugaton havazás, máshol ónos eső, havas eső, eső valószínű. Napközben havas esőre, esőre egyaránt számítani kell, az észak-dunántúli hegycsúcsokon még havazhat. Délnyugaton szűnik meg leghamarabb a csapadék. Enyhébb lesz a reggel, napközben pedig 1-7 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

Szerdán kelet felé vonul el a csapadék, többfelé a nap is kisüt. Napközben záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet. Többfelé feltámadhat a délnyugati szél. Délután már 5-11 fokot mérhetünk.

Csütörtökön számottevő csapadék már nem valószínű, felhős idő lesz jellemző, délutánra 7-12 fokig melegszik a levegő. Élénk, erős lesz az északnyugati szél.

Pénteken változóan felhős időre számíthatunk, erős délnyugati széllel. Csapadék nem valószínű, napközben akár 9-13 fokot is mérhetünk.