A helyi újságírás és az önkormányzati médiaműhely esete 2000-ben

A magyar internet hajnalán, 1999 és 2003 között létezett egy régiós hetilap Nyugati Kapu címmel, mely a soproni, fertődi, kapuvári és csornai polgárok, civil szervezetek folyóirata volt. A Tudományos Ismeretterjesztő és Tájékoztató Egyesület gondozásában megjelenő lap elsősorban a helyi közélettel kapcsolatos híreket, információkat közölt, és nemcsak nekik, hanem róluk is szólt. Meghatározó eseményekről, közéleti szereplőkről is írtak. A lap munkatársa volt abban az időben Farkas Ciprián közéleti újságíró is, jelenlegi soproni polgármester is. Egy általa készített riporttal színezzük a nap képe rovatot.

A Nyugati Kapu 2000. február 18., pénteki számában “Milyen leszünk kétezerben?” címmel közölt riportot Dr. Gimesi Szabolcs akkori polgármesterrel, kommunikációs iroda és költségvetés tárgyában. “Az önkormányzat kommunikációs iroda segítségével igyekszik javítani a város hírnevén, ám sokak ezt másképp látják. Vannak viták a költségvetésük körül is. Dr. Gimesi Szabolcs polgármester a kialakult helyzetről és a kilátásokról kérdeztük.” áll a Farkas Ciprián által szerzett cikk leadjében, változtatás nélkül közöljük. Egy szilánk a helyi újságtörténet és a helyi közéleti média életéből, köszönjük!

Forrás: Nyugati Kapu, 2000 (2. évfolyam, 42-85. szám) / Az egy hónapig ingyenesen használható Arcanum Digitális Tudománytár

 

A teljes oldalt ide kattintva hívhatja elő.