A gyerekek bepillantást nyerhettek a vasút működésének kulisszatitkaiba

Nyílt nap a GYSEV soproni és szombathelyi állomásain

A vasúti forgalom irányításáról, a mozdonyok, vasúti kocsik karbantartásáról és szereléséről, a biztosítóberendezések, és váltók kezeléséről, vagy a jegypénztárak működéséről is információkat kaphattak gyerekcsoportok a GYSEV Zrt. Nyílt napján. A vasúttársaság szakemberei Szombathelyen és Sopronban fogadták az iskolás gyerekeket.

fotó: GYSEV Zrt.

A vonatok, a szerelvények irányítása, a mozdony vezetőfülkéje, vagy egy-egy vasúti jármű javítása mind olyan tevékenység, amely kívülállók számára is érdekes lehet. Ezért szervezett a GYSEV Zrt. Nyílt napot, amelynek keretében Sopronban és Szombathelyen is az állomásokon fogadtak vonattal érkező gyerekcsoportokat a vasúttársaság munkatársai. A vasúttársaság mindkét helyszínen általános iskolás, alsó tagozatos diákoknak biztosít betekintést a vasúti közlekedés kulisszatitkaiba.

fotó: GYSEV Zrt.

A vezetett program során az ifjú vendégek játékos keretek között ismerhetik meg a kívülállóként egyszerűnek tűnő rendszer összetett háttérfolyamatait. A csoportok, tanáraik kíséretével, vonattal utaztak a nyílt nap helyszínére, ahol megismerhetik a műhelyeket, az éppen ott tartózkodó, vagy karbantartás alatt álló járműveket, megtekinthetik a vezetőállásokat, a különféle műszereket és a javítási folyamatokat.

A forgalmi szolgálattevők egyik szolgálati helye, az úgynevezett „irányítótorony” mindig is izgalmas és újszerű világot jelent az érdeklődők számára. Itt a különféle korszakokból fennmaradt, és a mai napig is működő biztosítóberendezéseket, vonóvezetékes váltókat és azok kezelését láthatták a gyerekek.

fotó: GYSEV Zrt.

A váróteremben és a pénztárablakok mögött a jegyvásárlás folyamatát ismerhették meg és próbálhatták ki a gyerekek: játékpénzzel fizethettek és gyermekjegyet kaptak, amelyeket régi jegyvizsgálói lyukasztóval kezelhettek is. Mindeközben arra is lehetőség volt, hogy gyakorolják a köszönést és az egyéb viselkedési alapszabályokat, udvariassági formulákat.

A vasúttársaság legközelebb június 4-én rendez Nyílt napot a gyerekeknek.

Forrás: GYSEV Zrt.