A Független Diákparlament kiáll a tiltakozó soproni egyetemisták mellett!

Február elején számoltunk be arról, hogy egy emberként állnak ki a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézet hallgatói a pozícióiból azonnali hatállyal felmentett  U. Nagy Gábor igazgató mellett és ezt jelezve demonstrációt is tartottak az intézményben. Az ügy úgy tűnik, hogy még nem zárult le, hiszen a színfalak mögött még folynak egyeztetések, amit az is alátámaszt, hogy a Független Diákparlament nevében hivatalos nyilatkozatot adott ki Nánai Zsombor Richárd képviselő, amit változtatás nélkül közlünk. 

 

Alig egy hete, hogy a Soproni Egyetem megszüntette az Alkalmazott Művészeti Intézet (AMI) intézetigazgatójának, U. Nagy Gábornak a közalkalmazotti jogviszonyát, és azonnali hatállyal visszavonta vezetői megbízását. A hír nagy tiltakozást váltott ki az intézet diákjainak és tanárainak körében is.

A Soproni Egyetem Dékáni Hivatala az ezzel kapcsolatos kérdésünkre adott válaszában a felmentést azzal indokolta, hogy U. Nagy Gábor, az egyetem vezetésének elképzelésivel szemben az AMI jövőjét nem a Soproni Egyetem Simonyi Károly Karának intézményi keretében képzelte/képzeli el.

U. Nagy Gábor a történtekre reagálva elmondta, hogy „a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 21/A. §-a szó szerint azt tartalmazza, hogy: A felsőoktatási intézmény átalakulását az intézmény átalakulással érintett szervezeti egysége – legfőbb testületi döntéshozó szerve tagjai kétharmados támogatásával hozott döntésével – önállóan is kezdeményezheti.

Ez alapján jártunk el. Mivel a fenti törvény a “kar” fogalmát nem is tartalmazza, a “szervezeti egység” esetünkben az AMI-t jelenti.” A döntéssel szembeni tiltakozást azonban legfőképp az váltotta ki, hogy az igazgatói állásából való felmentése mellett szakmai indoklás nélkül szüntették meg U. Nagy Gábor oktatói státuszát.

Az AMI diákjai, tanárai és a szakma is kiáll a menesztett Igazgatóért. Az AMI hallgatói azzal a kéréssel fordultak a Független Diákparlament felé, hogy képviseljük érdekeiket, s biztosítsuk őket támogatásunkról, amennyiben arra lehetőség van. Ennek megfelelően az elmúlt néhány napban felvettük a kapcsolatot az érintettekkel, hogy megismerjük a kialakult helyzetre vonatkozó álláspontjukat. Az egyetem elismerte, hogy „az intézeti igazgató távozása természetes módon változást fog előidézni az AMI életében”, de biztosított minket arról, hogy „az egyetem mindent megtesz azért, hogy ez a változás a hallgatók számára ne legyen hátrányos”.

A Dékáni Hivatal válaszában ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy „az egyetem vezetése kész a kompromisszumra, azaz az oktatói státusz visszaállítása lehetséges, de ennek feltétele, hogy az AMI hosszútávon a Soproni Egyetem része maradjon”.

U. Nagy Gábor kérdéseinkre adott válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy, azok az újabb elgondolkodtató információk, amiket karunk dékánjától hallottunk – miszerint több mint 60%‐ot, azaz közel 400 ezer forintot von el az egyetem hallgatónként és félévenként a művészeti képzések normatív támogatásából – egy gazdaságilag reménytelen és fenntarthatatlan jövő képét vetítik elénk”. Levelében hozzátette, hogy bizonyos jelenségek; „egy folyamatosan erodálódó intézményre utalnak, amiben már nem ismerjük fel magunkat, nem látjuk a céljainkat”. U. Nagy Gábor az AMI jövőjét a két évvel ezelőtt megalakult győri Művészeti Karral kiegészülve képzeli el. A Független Diákparlamentnek a mindenkori diákság érdekeit kell előtérbe helyeznie, így ebben az esetben is.

Minthogy a felek, a kérdéseinkre adott válaszaikban azt közvetítették, hogy szintén a diákság érdekét tartják szem előtt, kérjük, hogy ennek megfelelően járjanak el! A Független Diákparlament szeretné támogatásáról biztosítani az AMI hallgatóit!

Kérjük a Soproni Egyetemet, hogy U. Nagy Gábort, feltétel nélkül helyezzék vissza oktatói állásába, minthogy ez nem csupán a diákság, hanem a tanárok és a szakma egyöntetű követelése is! Továbbá kérjük, hogy az egyetem kezdjen érdemi tárgyalásokat az AMI tanáraival – a hallgatók véleményének kikérésével – az intézet jövőjéről!

 

Nánai Zsombor Richárd
képviselő
Független Diákparlament