A Föld napja 2015 – A gimnazisták szemével

A városban több helyen tartanak rendezvényt a Föld napja alkalmából,a kezdeményezés 45 évvel ezelőtt indult világhódító útjára és évről-évre egyre több helyen hívják fel a figyelmet környezetünk megóvására.

Mi a Széchenyi István Gimnáziumot választottuk arra, hogy beszámolót készítsünk erről a fontos eseményről, ahol már hosszú évek óta egyre színvonalasabb előadásokkal, kiállításokkal, vetítésekkel készülnek a fiatalok arra, hogy felhívják a figyelmet a környezettudatos életmódra.

A SZIG rendezvényéhez egyre többen csatlakoznak, így olyan előadásokkal is találkozhattunk ebben az esztendőben, amit például Hoczek László a NYME Róth Gyula Erdészeti SZKI tanára, Dr. habil Rétfalvi Tamás intézetigazgató, egyetemi docens vagy éppen Dr. habil Bartha Dénes intézetigazgató a NYME Erdőmérnöki karának tanára vezetett.
Természetesen a gimnázium pedagógusai is színes és érdekes előadásokkal készültek, szinte nem volt olyan témakör a Föld napjával kapcsolatban, amit ne érintettek volna.
A Széchenyi Gimnáziumhoz a volt diákok is mindig kötődnek és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy két tavaly végzett diák Szalai Zsolt és Varga Martin is előadóként tért vissza a globalizációval kapcsolatos érdekes előadással, amit nagy tapssal jutalmaztak a részvevők.

Persze sok-sok érdekes program is volt amivel a jelenlegi diákok készültek, többek közt a Népek konyhája bemutató, amit ételkóstolóval egybekötve mutattak be a fiatalok.

Nagyon tetszett a saját készítésű kozmetikumokat bemutató stand is, ahol betekintést nyerhettünk a kézkrém, folyékony szappan vagy fürdőgolyó készítés rejtelmeibe és még a recepteket is megkaphattuk.

A divatbemutató minden esztendőben nagy siker, így volt ez idén is. A természetben található anyagokból készített ruhákat tervezte és megvalósította Nyulász Edina divat- és stílustervező valamint Kelemen Barbara 11. osztályos tanuló.

Az udvaron is találkozhattunk érdekességgel, hiszen itt a Széchenyi fűszerkertje avagy az udvari „dísznövényes ládák” újragondolásának lehetőségeivel találkozhattunk. Itt kalauzolt minket végig Kocsis Attiláné tanárnő, aki rengeteg jó tanáccsal is szolgált.

Nagyon nehéz összefoglalni a látottakat és tényleg csak egy kis szeletet tudtunk elhozni belőle nektek, de az biztos, hogy magas színvonalú és érdekes rendezvénysorozaton jártunk, amihez csak gratulálni tudunk az iskola tanárainak és diákjainak, valamint megköszönni azt, hogy részt vehettünk ezen az eseményen.

A Föld napja programsorozat szervezői: 

Kocsis Attiláné, Nagy Anna, Kis-Huszta Pálma, Ságvári Orsolya, dr. Somogyi Csilla és Simon György pedagógusok.

Segítők: Bazsóné Nagy Gabriella és Harcz Katalin pedagógusok.

A rendezvényt támogatta a Széchenyi István Gimnázium Szülői Munkaközössége és a

FM DASZK, Lippai János Kertészeti SZKI.

leczovics