A Fő téren tüntetnek majd Sopronban január 19-én

Úgy tűnik nem csillapodik az országos tüntetéshullám azzal kapcsolatban, amit a decemberben – elég kaotikus állapotok között – elfogadott munkatörvénykönyv módosítási javaslat okozott,  ami a köznyelvben egyszerűen  csak rabszolgatörvényként híresült el. Persze ahogy az lenni szokott a tiltakozási lista aztán bővült és már nem csak ennek a törvénynek a visszavonása van napirenden, hanem számtalan egyéb olyan követelés is amit nehezményeznek a kormánykritikusok.

A decemberi események óta persze több véleménymegosztó esemény is történt a belpolitikában illetve az ahhoz köthető tárgykörökben és mondhatni sorjáznak a történések és valóban lassan már az ország minden pontján vannak demonstrációk, megmozdulások vagy ha úgy tetszik tüntetések. Az ellenzéki pártok mellé már több civil szervezet is felsorakozott illetve a polgárság egy olyan  része is, akik nem szimpatizálnak a Kormány jelenleg prezentált  politikai döntéseivel.  A  tiltakozásokba több szakszervezet is bekapcsolódott, akik aktívan és tevékenyen vesznek részt az eseményekben és  akik országos szervezett sztrájkokkal is kívánnak tiltakozni.

Az ország legnyugatibb csücskében Sopronban már két alkalommal volt tiltakozó esemény szervezve – még decemberben – ezzel a törvénnyel kapcsolatban és most szorosan kapcsolódva az országosan meghirdetett dátumhoz 2019. január 19-én szombaton 15.00 órakor  ismét az utcára – pontosabban a Fő térre –  hívják azokat, akik jelenlétükkel is támogatni kívánják azokat a törekvéseket, amelyekért az ellenzéki pártok , a szakszervezetek és polgárok egy része is küzd.

A soproni demonstrációt egyébként nem az ellenzéki pártok szervezik hanem egy magánszemély, akinek ötletét részvételével is támogatja a helyi ellenzéki pártok jelentős többsége.  Érdekesség, hogy még a közeli osztrák fővárosból Bécsből is várnak a soproni tüntetésre olyan magyarokat, akik esetleg már kint élnek, hiszen a facebookon  számukra külön meghirdették a soproni eseményt.