A Fertő tó volt az országos viharjelző rendszer indításának helyszíne

Üzembe helyezték az országos viharjelző rendszert, amelynek indítását jelképesen Tollár Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság gazdasági főigazgató-helyettese, a Fertő tavon egy hajóról fellőtt jelzőfénnyel adott át.

Az M1 élőben jelentkezett a helyszínről 

Ezt követően kezdődött a sajtótájékoztató, aminek helyszíne kézenfekvő módon a Drescher Line egyik hajóján volt. Tollár Tibor itt elmondta, hogy az idei szezonban az október 31-ig működő rendszer állapota megegyezik a nyugat-európai rendszerekkel. A rendszerindulást megelőzően, a kiszolgáló berendezéseket ellenőrizték a Balatonon, a Velencei tavon és a Tisza tavon egyaránt. A Fertő tavi eszközök az osztrák rendszerhez tartoznak, de azok ellenőrzése is rendben lezajlott. Kitért arra is, hogy az elmúlt négy évben 330 millió forintot fordítottak a fejlesztésre és ez hazai forrásból valósult meg. A Tisza-tavon közel 10 millió forintból alakították ki a rendszert, de a Balaton keleti medencéjében négy oszlopon korszerű LED-fényszórók is felszerelésre kerültek, melynek nagy előnye, hogy nagyobb távolságról is láthatóak. A tervek szerint ebben az évben további fényszóró cseréket is terveznek a Balaton körül ás reményeik szerint ezekhez már európai uniós forrást is fel tudnak majd használni.
Majd bemutatásra került egy okostelefon alkalmazás, amely az OKF TAVIHAR nevet kapta. Ez az applikáció egy helymeghatározás segítségével azonnali információkat küld a felhasználóknak a meteorológiai viszonyokból adódó veszélyhelyzetekről, az OMSZ adataira alapozva.

Tanka László az OKF informatikai főosztályának vezetője a viharjelző oszlopokkal kapcsolatban elmondta, hogy vizsgálják azt a lehetőséget, hogy az oszlopok funkciója ne merüljön ki a viharjelzésben, hanem egyéb célokra is fel tudják majd használni. Egy ötletként felvetette, hogy akár kamerákat is fel lehetne szerelni rájuk.

Egy újabb okostelefon alkalmazással is megismerkedhettünk, hiszen Radics Kornélia az OMSZ elnöke bemutatta a METORA-t. Ez az alkalmazás szintén személyreszabottan küld információkat a felhasználónak, aki ezáltal tájékozódhat az aktuális időjárásról, a szél erősségről vagy éppen a várható csapadék mennyiségéről. A meteorológiai infrastruktúráról elmondta, hogy készen áll a viharjelzésre és az országban mindenhol működnek a lámpák éjfél óta.

A Fertő tavon összesen tizenegy viharjelző állomás működik, mondta Ernst Böcskör, a Burgenlandi Regionális Bizottsági Központ biztonsági koordinátora. Ebből tíz az osztrák és egy a magyar oldalon. A fertőrákosi kikötőnél található oszlop nem a magyar, hanem az osztrák rendszerhez kapcsolódik, mert a tóra a Bécsi Meteorológiai és Geodinamikai Központ küldi az adatokat.

Csizmadia Gábor a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kiemelte, hogy az elmúlt öt esztendőben a Fertő tavon egy fulladásos baleset történt és az is még 2010-ben. Elmondta továbbá, hogy a hazai oldalon a rendőrség a Fertő tavi vízi polgárőrökkel együttműködve, két kisgéphajóval teljesít szolgálatot, ezzel is őrizve a biztonságot.

 

 

L.L.ZS.