A FEHÉR SASOK SE. megnyitotta az ökölvívó termét!

Ismerősök és ismeretlenek, sportolók és kedvtelők, legendák és hétköznapi emberek találkoztak szombaton a Bánfalvi úton, a Fehér Sasok SE. ökölvívó termének avatásán és mégis olyan volt, mintha egy nagy családba csöppent volna az ember. Új fejezet kezdődött a 2016-ban alakult egyesület életében, hiszen új csarnokba költözhettek, amely megalapozhatja azt a célt, amit kitűztek maguk elé, hogy egy olyan közösséget hozzanak létre, ahol az ökölvívás szerelmesei megtalálják azt az otthont maguknak, amelyet igazán magukénak érezhetnek.

fotó: Leczovics Zsolt

Horváth Gábor, a Fehér Sasok SE. elnök-tulajdonosa a hivatalos ünnepség előtt elmondta, hogy természetesen nem csak a profiknak illetve a versenyszerűen öklöző sportolóknak álmodták meg ezt a helyet, hanem kiemelt céljuk, hogy már óvodáskortól az utánpótlásnak illetve a hobbiszerűen sportolóknak is helyet biztosítsanak. Igaz, már most nagy az érdeklődés a lehetőség iránt, azonban továbbra is várják azokat, akik kedvet éreznek az ökölvíváshoz, éppen ezért a heti edzőterem beosztást is úgy tervezték, hogy az egyik napon nyílt kapukkal üzemel a terem, ahol bárki kipróbálhatja szabadedzés keretében az ökölvívás világát és igény esetén a szakedzők is segítséget nyújtanak. Az egyesület igyekszik a legjobb szakemberekre bízni a képzést, amit talán az is igazol, hogy az egyesület alelnöke nem más, mint városunk egyik büszkesége ifj. Tóth László, aki G.B.U. Intercontinetal bajnok, WBF International bajnok, I.B.F. Európa- és Intercontinental bajnok, de természetesen rajta kívül is kiváló emberek dolgoznak azért, hogy profi tudást adjanak át a helyi sportolóknak.  Horváth Gábor hozzátette, hogy rengeteg munkát fektettek abba, hogy ez az álom megvalósuljon, amiért elsősorban családjának jár a köszönet, de a sok barátnak és segítőnek is jár a köszönet az önzetlen segítségnyújtásért.

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

Az ünnepség fényét olyan hazai és mondhatjuk, hogy nemzetközi legendák jelenléte is emelte, mint Gedó György olimpiai bajnok, kétszeres Európa-bajnok, Hranek Sándor, olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes, katonai világbajnok, tízszeres magyar bajnok ökölvívó vagy éppen Váradi János, olimpiai bronzérmes, kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes ökölvívó.

fotó: Leczovics Zsolt

Az ünnepség megnyitóján elsőként Dr. Simon István alpolgármester mondott köszöntőt, aki kiemelte, hogy örömmel fogadta el a meghívást az eseményre, hiszen a sport, a mozgás, az egészséges életmódra nevelés mindig fontos az önkormányzat számára és igazán remek, hogy ez a soproniak számára is egyre fontosabb. Gratulált és köszönetét fejezte ki Horváth Gábornak és az egyesületnek, hogy az ökölvívás szerelmeseinek is egy új lehetőséget teremtettek ezzel az edzőteremmel a leghűségesebb városban, amihez azt kívánta, hogy okozzon számukra sok örömet, sportélményt.

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

A hivatalos megnyitóünnepségen, a terem szorítójában az alpolgármesteri köszöntő után az est “ringmestere”, műsorvezetője Németh Nyiba Sándor olimpikon szólította a meghívott vendégeket a szorítóba, ahol köszöntőt mondott Csiszár Szabolcs SMJV sportfelügyelő mellett a hazai ökölvívás legendái is, majd Henczel Szabolcs atya, a Szent György-templom plébánosa szentelte fel az edzőtermet.

 

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

Az ünnepség persze tartogatott még meglepetést, mégpedig Nick Árpád (Iron Jaw) Guinness rekorder erőművész, hazánk és a világ egyik legerősebb embere, – aki szerte a világban húzott már el kamionokat, mozdonyokat, kompokat, repülőgépeket, elefántokat -személyében, aki egy kis bemutatóval lepte meg a közönséget. A produkcióban szerepelt vasrúdhajlítás foggal vagy éppen egy telefonkönyv szétszabása is, amiket vastapssal jutalmazott a közönség.

Az est a továbbaikban sokszínű műsort kínált, hiszen fellépett a Pendelyes Táncegyüttes, a Fajkusz Banda illetve Schermann Gergő gitárművész és a Crazy Daisy Jug Band is, amit vacsora és baráti beszélgetések, élmények felidézése és közös fényképezkedés zárt.

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt