A doni hősökre emléktúrával, gyertyagyújtással emlékeztek a soproni hagyományőrzők

A Honvéd Hagyományőrző Egyesület soproni tagozatának tagjai szombaton egy közel 25 km-es emléktúrával emlékeztek meg a doni áttörés 74. évfordulójáról és egyben az összes magyar katonáról.

négyes
fotók: sopronmedia.hu

Az emléktúra Harkától Sopronkövesdig tartott, ahol az agghegyi Szent László kápolnánál tiszteletadás mellett gyertyákat gyújtottak, így is leróva tiszteletüket a hős magyar katonák emléke előtt.

 

Hetvennégy évvel ezelőtt dermesztő hidegben kezdődött meg a Don folyó mentén a Vörös Hadsereg támadása, amely következtében odaveszett a magyar 2. hadsereg jelentős része. A kegyetlen küzdelemben ( 1943. január 12. és február 9. között ) a közel 200 ezer fős 2. magyar hadseregből 42 ezren életüket vesztették, 28 ezren megsebesültek és mintegy 26 ezren fogságba estek. A Donnál harcoló magyar katonák kivétel nélkül teljesítették kötelességüket, és maradéktalanul végrehajtották elöljáróik parancsait, annak ellenére, hogy utánpótlás nélkül, nem megfelelő felszereltséggel, és minimális ellátottsággal vágtak neki a küzdelemnek.

A Szent László kápolna azért is méltó emlékhely a tiszteleadásra, mert egyrészt idén Szent László évét tartjuk, másrészt a környékbeliek javarészt pont a Magyar Királyi Szent László gyalogezred honvédjeiként kerültek a frontra.

Köszönet a Soproni Hagyományőrző Egyesületnek, hogy ápolják hazánk hőseinek emlékét!

16010453_1259386467431063_120340499_o
fotó: sopronmedia.hu

 

forrás: sopronmedia.hu

cyberpress.hu