A doni áttörés 76. évfordulóján emlékeznek honfitársainkra Sopronban

Hetvenhat évvel ezelőtt hazánk történelmének egyik legszomorúbb eseménye történt, hiszen a  Don-kanyarban vívott ádáz harcok során több ezer honfitársunk esett el vagy került fogságba. Az ő hősies helytállásukra minden esztendőben megemlékezik az ország és természetesen a leghűségesebb város is, ahol az idei 76-ik évfordulón is ünnepséggel, főhajtással és koszorúzással is adóznak a helyiek hazánk hősei előtt. Tisztelegjünk közösen az emlékük előtt.

 

 

Kapcsolódó korábbi írásunk:

 

Fotókönyv jelent meg a soproni honvédek doni mindennapjairól

Mindig örömteli ha egy olyan könyv jelenik meg, amely Sopron történelmébe enged bepillantást és igazán kuriózumnak számít az, ha a soproni honvédek helytállását kutatja. Pénteken egy olyan könyvbemutatón jártunk, amely ez utóbbira helyezi a hangsúlyt, hiszen Dr. Ifj. Sarkady Sándor kutatómunkájának köszönhetően olyan fotókönyv jelent meg, amely szerintünk igazán hiánypótló kiadvány.