A DK követeli, hogy a kormány fizesse vissza a Soprontól elvett pénzeket! 

A Demokratikus Koalíció soproni szervezete nevében Simon Zoltán önkormányzati képviselő küldte el sajtótájékoztatójának kivonatát portálunknak, amit szokásunk szerint teljes egészében és változtatás nélkül osztunk meg olvasóinkkal. 

Simon Zoltán és Vadai Ágnes egy korábbi soproni rendezvényen. / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu archívum

Simon Zoltán : A DK követeli, hogy a kormány fizesse vissza a Soprontól elvett pénzeket!

A múlt héten magyar szempontból is történelmi jelentőségű döntés született Brüsszelben. A döntés értelmében Magyarország 8 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást, tehát „ingyen” pénzt kap, emellé pedig akár 7 milliárd eurónyi hitelt is felvehet, bár erre jelenleg valószínűleg nincs is szükség. A tegnapi döntés egyben azt is jelenti, hogy a magyar kormánynak valójában semmi szüksége nincs arra a pár tízmilliárd forintra, amit elvett az önkormányzatoktól, így a mi városunktól is.

A Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselőjeként azt követelem az uniós pénzesőben fürdő magyar kormánytól, hogy adja vissza a Soprontól elvett pénzeket! A friss uniós támogatásokhoz képest a városunkat megkopasztó sarc gyakorlatilag aprópénznek számít, ennek elvétele nem csak káros, hanem értelmetlen döntés is, erre nincs szükség!

Orbán büntetni akarja az itt lakókat? Kevesebb jut városunkban fejlesztésre, a szegények, az idősek támogatására. Sopronnak minden forint számít, mert Mi tényleg egyetlen soproni embert sem akarunk egyedül hagyni.

Ha a kormány nem adja vissza a pénzünket, akkor úgy viselkedik, mint egy dúsgazdag bankár, aki azt mondja, hogy neki a hajléktalanok zsebében lévő apróra van szüksége a gondok megoldásához.

A DK azt követeli, hogy az uniós pénzesőben fürdő magyar kormány adja vissza a pénzünket!

Az EU a hatalmas támogatással gyakorlatilag átvállalja a válságkezelés költségeit a kormánytól, Orbánéknak csak annyi lenne a dolguk, hogy ezt a pénzt odaadják a bajba jutott embereknek, családoknak és vállalkozóknak – a vállalkozók alatt természetesen nem a leggazdagabb magyar Mészáros Lőrincet értjük. Ha a kormány most nem adja vissza az önkormányzatok pénzét, az a magyar városok, települések, fővárosi kerületek szándékos tönkretétele és kivéreztetése.

A Demokratikus Koalíció helyi szervezete felszólítja városunk Fideszes vezetését és a Fideszes országgyűlési képviselőjét, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében a „főnöküknél”, hogy a városunk pénze, az itt élők pénze újra a miénk legyen!