A brennbergi bányaszerencsétlenség áldozataira emlékeztek

Koszorúzással, főhajtással emlékeztek pénteken a brennbergbányai temetőben illetve a Szent Borbála szobornál a megemlékezők a bányaszerencsétlenségek áldozataira. Az első bányaszerencsétlenség – melynek oka ismereteink szerint szénporrobbanás volt –  1945.09.13-án történt, ahol tizenhat bányász vesztett életét, majd rá alig pár hónapra 1946.01.23-án ismét tragédia árnyékolta be a bányászok és környékbeliek életét, amikor is hatan vesztették életüket az újabb balesetben. A megemlékezésen a településrészi önkormányzat elnöke Táp Lászlóné idézte fel a szomorú bányatörténelmi eseményeket, majd elhelyezte a város nevében az emlékezés koszorúját. Ezt követően a megemlékezők a közeli Szent Borbála szobornál rótták le tiszteletüket az egykori bányászok emléke előtt, ahol a virágok elhelyezése után a Bányász himnuszt közösen elénekelve zárták a megemlékezést.

 

 

KAPCSOLÓDÓ FILM BRENNBERGBÁNYÁRÓL:  

FALU A HATÁRSZÉLEN

A Sopron melletti Brennbergbánya egyike volt Magyarország legjobb kőszénbányáinak. A Rákosi rendszer idején, – az 1950 -es években a bányát bezárták, mert az a magyar -osztrák határ mellett volt, és a bányának az osztrák oldalon is volt kijárata. A településen több száz idős család munkanélkül maradt, a faluban nem volt víz, orvos, és csupán egy telefonvonal kötötte össze a várossal.

cyberpress.hu