A Berzsenyi Líceumban kezdett fotózni, ma már neves operatőr

Szemerey Bence a Líceumban érettségizett, mély nyomot hagyva iskolájában, s tartalmas emlékekkel indulva innen a nagyvilágba. Szó szerint a nagyvilágba. Néhány év alatt nevet szerzett szakmájában, legutóbb például David Guetta klipjének operatőre volt.

– Nyolc éven át voltam a Líceum tanulója, mindig aktív voltam az iskolában, talán néhány tanár még jól emlékszik rám – nevet az emlékeken Szemerey Bence. Az első négy évben Szendrei Krisztina, majd pedig Babics Csaba volt az osztályfőnöke. Éveken át volt diákelnök, szokásokat változtatott meg és újakat talált ki; ő készítette el például a közösségi megosztón a Lidisz oldalát.

– Igazán hálás vagyok Babics tanár úrnak, hogy mindenben támogatott, s az egész iskola progresszív talaj volt számomra. Így évek múltán is az a benyomásom, hogy a Líceum éppen olyan, mintha egy pesti menő iskolát vidékre helyeztek volna. Tulajdonképpen a sulinak köszönhetem, hogy képalkotó lettem, hiszen ott kezdtem el a fotózást. Nem volt, aki az ünnepségeket, közösségi rendezvényeket megörökítse, én pedig szívesen bevállaltam a feladatot…

Szemerey Bence eleinte fotózással foglalkozott, később a barátai révén ismerte meg a mozgókép-készítést. Beszippantotta a film világa, el is végezte a MOME média design szakát. Operatőrkét dolgozik, saját filmgyártó cége van, s az egész nagyvilágon vállal és kap is feladatokat. Legutóbb például azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a világsztár David Guetta Magyarországon forgatott klipjének operatőre volt. A rövidfilmet imádja a szakma és a közönség is, a megrendelő pedig rendkívül elégedett…

A “Save My Life” David Guetta és Morten új dala, amelyet Tiesto kiadója a Musical Freedom címkéje alatt jelenik meg. Írója és rendezője a nemzetközi animációs munkáiról is ismert Simon Balázs. A dramatizált, rövidfilm jellegű “Save my Life” a kortárs filmes tehetségekből álló Odesa Films produkciójában készült el, Szemerey Bence operatőr sajátos képi világán keresztül bemutatva a narratíva érzékenységét – méltatták a klipet a szaklapok.

– Nagyon örültem, amikor Balázs megkeresett ezzel a projekttel, igazán megtisztelő volt számomra. Különleges kihívást jelentett, hogy miként szálljunk versenybe vizuálisan az EDM zenék klipjeinek eléggé karakteres képi világával. Egészen gyorsan meghoztuk a döntést, hogy mi inkább filmet szeretnénk forgatni és nem klipet, így a vizualitást is ilyen irányba igyekeztem terelni. Próbáltunk egy olyan filmes álomvilágot létrehozni ami felismerhetővé teszi a klipet  – nyilatkozta erről Szemerey Bence.

– A feladatok és pozíciók helyett nekem sokkal fontosabb a gondolkodásmód, ami mögötte van. Igyekszem hozzáadott értéket teremteni, legyen szó akár reklámfilmről, klipről vagy image filmről. A hozzám közelállók tudják a legjobban, hogy minden projektet a szívemen viselek, és ezt a vizualitásban is igyekszem visszaadni. Szerencsésnek érzem magam, megtalálnak a lehetőségek: stillfotósként dolgozhattam Mundruczó Kornél filmjében például. Kis- és nagyjátékfilmekre is vannak kilátásaim, de egyelőre maradok a rövid formátumú filmeknél – beszélt munkájáról Szemerey Bence.

Visszatérve arra, mit is jelen számára a Líceum, az öregdiák elgondolkodva, őszintén válaszolt:

–  Talán azért is szerettem a Berzsenyit nagyon, mert egy felelősségteljes hozzáállásra és egy nyitott gondolkodásra neveltek minket. Mindegy, hogy ez töri óra, volt, hittan vagy bármilyen más tárgy, a tananyagon kívül kaptunk valami pluszt, ami segít helytállni, s ami most már mindig velem marad…

 

 

 

 

 

via bdeg