A balfi gyerekekhez is ellátogatott a Mikulás

Bizony, még a hétvégére is tartogatott meglepetést a Mikulás, aki pénteken látogatta meg a balfi gyerekeket, ahova a hagyományok szerint most sem érkezett üres kézzel. A várva-várt Mikulás a József Attila Művelődési Házba érkezése után elmondta, hogy egész esztendőben figyelte a településrészen élő lurkókat és bizony büszkeség tölti el a szívét, hogy ilyen kedves és szorgalmas gyerekek élnek Balfon. Természetesen a jutalom sem maradhatott el és nagy örömmel ajándékozta meg a kicsiket az ajándékcsomagokkal, akik kedves dalokkal és versekkel hálálták meg a Mikulásnak a látogatást.

Péli Nikolettától, a Balfi Településrész Önkormányzati elnökétől megtudtuk, hogy az idei esztendőben is nagyon készültek erre a rendezvényre, ami mindig nagy örömet okoz a gyerekeknek és bizony már nagy hagyományokkal is rendelkezik. Különösen ügyeltek arra, hogy a Mikulás látogatását még színesebbé tegyék, ezért zenés játszóházat is szerveztek a látogatás mellé, ahol a kicsik mellett a szülők, nagyszülők illetve a kísérők is minden bizonnyal nagyon jól érezték magukat.

Az adventi készülődés jegyében a településrészi önkormányzat egyébként több rendezvénnyel is igyekszik Balf kulturális életét színesebbé tenni, hiszen különböző programokkal, koncertekkel is várják az érdeklődőket a művelődési házba, valamint a közös adventi gyertyagyújtás is nagy siker a balfiak körében.

 

 

 

cyberpress.hu