Itt mérnek májusban Sopronban és környékén / Trafi naptár

Traffipax az elkerülőn / rendőri sebességmérés Sopronban / Fotó: cyberpress.hu archívum

Sopronban is több helyen jellemző, hogy önkéntes autóversenyzők próbálják a Forma1 pilótáit utánozni, és ezzel veszélybe sodorják nem csak saját, de más emberek életét is. No persze, ne legyünk azért ilyen szigorúak, mert bizony a szabályokat tisztelő és betartó sofőrök is könnyedén beleszaladhatnak egy-egy sebességkorlátozó táblánál a traffipaxba. Ilyenkor persze nyílhat a pénztárca, ami azonnal 30000 Ft-tól szabadíthatja meg gazdáját, hiszen jelenleg az az alapösszeg a legkisebb büntetési tétel.

Tudtad?
A legendákkal ellentétben, nem a helyi rendőrség büdzséjét növeli a bírságként beszedett összeg, és nem is a havi benzinpénz gyűjtésére küldik ki őket, hanem az állami költségvetés bevételét gyarapítja.

Jó tanács!
A gyorshajtási bírság elkerülésére azonban van egy nagyon jó módszer. Be kell tartani a sebességhatárokat. Egyrészt ezzel nem csak saját illetve utastársaink, hanem más közlekedők életét és testi épségét sem veszélyeztetjük, az egyéb felmerülő károkról nem is beszélve.

Kigyűjtöttük nektek a májusban – Sopronban – tervezett sebességmérési időpontokat és helyeket, hátha ezzel is hozzájárulunk a balesetmentes közlekedéshez.

Vezessetek óvatosan, körültekintően, és vigyázzatok magatokra!

2015. Május hónapra tervezett sebességmérések:

2015.05.02. SZOMBAT

06:45-08:45 84-es főút Nagycenk, Soproni u. 78.
09:00-11:30 84-es főút S kövesd, Kossuth u. 98.
13:00-15:30 Sopron belterület Lővér krt. 61.

2015.05.03. VASÁRNAP

07:30-09:30 84-es főút 126 km + 950 méter
10:00-12:00 Sopron belterület Lővér krt. 61.
13:00-15:00 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
15:15-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.04. HÉTFŐ

07:30-09:30 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
10:00-12:00 Sopron belterület Lővér krt. 61.
13:00-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.05. KEDD

07:30-09:30 Sopron belterület Lővér krt. 61
10:00-12:00 Sopron belterület Balfi u 154.
13:30-15:00 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
15:15-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.06. SZERDA

13:00-15:00 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
15:15-17:15 Sopron belterület Győri u 19.
17:30-19:15 Sopron belterület Balfi u 154.

2015.05.07. CSÜTÖRTÖK

07:30-09:30 Sopron belterület Balfi u 154.
10:00-12:00 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
13:30-15:00 84-es főút 126 km + 950 méter
15:15-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.08. PÉNTEK

07:30-09:30 84-es főút 126 km + 950 méter
10:00-12:00 Sopron belterület Balfi u 154.
13:30-15:00 Sopron belterület Győri u 19.
15:15-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.09. SZOMBAT

07:30-09:30 84-es főút 126 km + 950 méter
10:00-12:00 Sopron belterület Lővér krt 61.
13:00-15:00 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
15:15-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.10. VASÁRNAP

07:30-09:30 84-es főút 126 km + 950 méter
10:00-12:00 Sopron belterület Lővér krt. 61.
13:00-15:00 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
15:15-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.11. HÉTFŐ

07:30-09:30 Sopron belterület Balfi u 154.
10:00-12:00 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
13:30-15:00 84-es főút 126 km + 950 méter
15:15-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.12. KEDD

07:30-09:30 Sopron belterület Lővér krt. 61.
10:00-12:00 Sopron belterület Balfi u 154.
13:30-15:00 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
15:15-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.13. SZERDA

07:30-09:30 84-es főút 126 km + 950 méter
10:00-12:00 Sopron belterület Lővér krt. 61.
13:00-15:00 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
15:15-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.14. CSÜTÖRTÖK

07:30-09:30 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
10:00-12:00 Sopron belterület Lővér krt. 61
13:00-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.15. PÉNTEK

09:00-11:30 84-es főút Sopronkövesd, Kossuth u. 98.
06:45-08:45 84-es főút Nagycenk, Soproni u. 78.
13:00-15:30 85. sz. főút 56. km. + 600 m.

2015.05.16. SZOMBAT

07:30-09:30 Sopron belterület Lővér krt. 61.
10:00-12:00 Sopron belterület Balfi u 154.
13:30-15:00 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
15:15-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.17. VASÁRNAP

13:00-15:00 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
15:15-17:15 Sopron belterület Győri u. 19.
17:30-19:15 Sopron belterület Balfi u 154.

2015.05.18. HÉTFŐ

07:30-09:30 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
10:00-12:00 Sopron belterület Lővér krt. 61.
13:00-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.19. KEDD

07:30-09:30 Sopron belterület Balfi u 154.
10:00-12:00 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
13:30-15:00 84-es főút 126 km + 950 méter
15:15-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.20. SZERDA

07:30-09:30 Sopron belterület Lővér krt. 61.
10:00-12:00 Sopron belterület Balfi u 154.
13:30-15:00 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
15:15-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.21. CSÜTÖRTÖK

07:30-09:30 84-es főút 126 km + 950 méter
10:00-12:00 Sopron belterület Balfi u 154.
13:30-15:00 Sopron belterület Győri u. 19.
15:15-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.22. PÉNTEK

07:30-09:30 Sopron belterület Lővér krt. 61.
10:00-12:00 Sopron belterület Balfi u 154.
13:30-15:00 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
15:15-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.23. SZOMBAT

07:30-09:30 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
10:00-12:00 Sopron belterület Lővér krt. 61.
13:00-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.24. VASÁRNAP

07:30-09:30 84-es főút 126 km + 950 méter
10:00-12:00 Sopron belterület Lővér krt. 61.
13:00-15:00 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
15:15-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.25. HÉTFŐ

07:30-09:30 84-es főút 126 km + 950 méter
10:00-12:00 Sopron belterület Balfi u 154.
13:30-15:00 Sopron belterület Győri u 19.
15:15-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.26. KEDD

09:00-11:30 84-es főút Sopronkövesd, Kossuth u. 98.
06:45-08:45 84-es főút Nagycenk, Soproni u. 78.
13:00-15:30 85. sz. főút 60. km. + 200 m.

2015.05.27. SZERDA

13:00-15:00 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
15:15-17:15 Sopron belterület Győri u 19.
17:30-19:15 Sopron belterület Balfi u 154.

2015.05.28. CSÜTÖRTÖK

07:30-09:30 84-es főút 126 km + 950 méter
10:00-12:00 Sopron belterület Lővér krt. 61.
13:00-15:00 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
15:15-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.29. PÉNTEK

07:30-09:30 Sopron belterület Lővér krt. 61.
10:00-12:00 Sopron belterület Balfi u 154.
13:30-15:00 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
15:15-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

2015.05.30. SZOMBAT

07:30-09:30 84-es főút 123 km + 400 méter – Wabi
10:00-12:00 Sopron belterület Lővér krt. 61.
13:00-16:30 84-es főút 117 km + 250 méter

 

forrás: police.hu

leczovics