Működésbe állították a digitális információs oszlopokat Sopronban

A város több pontján, így az Előkapunál a Tűztorony szomszédságában, a Liszt Központnál és a GYSEV pályaudvarnál is üzembe helyezték az érintőképernyős, kültéri információs terminálokat.

Megnéztük, teszteltük, jelentjük működnek és nekünk elnyerte a tetszésünket.

 

A terminálok a nap 24 órájában rendelkezésre állnak és rengeteg információval rendelkeznek. Többek közt a város és környéke látnivalói, programjai is elérhetőek, de térképeket is képes megjeleníteni, sőt azt is jelzi a térképen hogy pontosan hol állunk, így könnyebben tájékozódhatunk ha keresünk valamit.

Rengeteg információval szolgál a helyi szálláshelyekről és a helyi éttermek címei és azok nyitva tartásai is elérhetőek, ha éppen megéheztünk és gasztronómiai élményekre vágyunk.

A terminálok három nyelven (magyar, német és angol) adnak felvilágosítást az érdeklődőknek és a turistáknak, amelyeket a TDM telepített Sopronba önkormányzatunk megbízásából.

 

Információink szerint egy mobilapplikáció is készülőben van, ezzel is segítve a Sopront és környékét meglátogató turisták tájékozódását.

 

L.L.ZS.