Az Ágfalváról Somfalvára vezető út időszakos lezárását a kutya sem érti vagy mégis érti?

illusztráció / cyberpress.hu

2015. március 31-től az Ágfalváról, Somfalvára (Schattendorf) vezető utat, az utóbbi településnél időszakosan a hétköznapokon lezárják, így az ingázóknak bizony kerülniük kell a jövőben.

A lezárás Somfalván (Schattendorf) a temető előtti szakaszon van, ahol a mai naptól minden hétköznap reggel 5 órától reggel 8 óráig, illetve délután 16 órától egészen 19 óráig nem lehet majd gépkocsival áthajtani a két település között. Kivétel képez, ha kerékpárral vagy mezőgazdasági munkagéppel szeretnénk igénybe venni az útszakaszt, ez esetben szabadon járható az út mindkét irányból.

 

A hivatalos útzárral kapcsolatos álláspont itt olvasható:

Az út időszakos lezárását a somfalvi vezetés azért kezdeményezte, mert az összekötő út eredetileg a kerékpáros-turizmust és a két település közötti kapcsolatok ápolását szolgálta volna. Az idők során ehelyett pusztán a magyar munkavállalók útját rövidítette le és a tranzitforgalom jelentősen megnövekedett a szakaszon. Az említett kezdeményezést a nagymartoni (Mattersburg) járási hivatal elé terjesztették, ahol az jóváhagyásra került, így a rendelkezés 2015.03.31-től érvénybe lépett.

L.L.ZS.

1 Trackback / Pingback

  1. “Kijátszott határzár” – Határzárat akartak, de nem gondolták át | Cyberpress

Comments are closed.