Kalmár István (MSZP): M85? Még 1028-at kell addig aludnunk!

Az MSZP támogattja az M85-ös út megépítését. A múlt héten bemutatták az M85-ös gyorsforgalmi út, országhatár és Kópháza közötti szakaszának, környezetvédelmi engedélyhez készülő tanulmányterveit. –kezdte sajtótájékoztatóját Kalmár István az MSZP soproni szervezetének elnöke, majd így folytatta:

 A Soproni MSZP természetesen támogatja, hogy végre elkészüljön ez az út sőt, megkezdjük a visszaszámlálást is, hiszen itt olyan konkrét számon kérhető ígéret hangzott el a Fidesz részéről, amit érdemes folyamatosan követni.

Vannak azonban olyan részei a projektnek, amik mellett nem mehetünk el szó nélkül.

A birtokunkba került dokumentumokból kiderül, már több, mint 10 éve megvolt az adott szakasz környezetvédelmi engedélye és műszaki terve. Az akkori és a mostani tervekből az derül ki, a készülő gyorsforgalmi út nyomvonalát meg kellett változtatni a korábbi tervekhez képest, hogy a soproni alpolgármesternek és feleségének, a Fidesz egyik pártigazgatójának, országgyűlési képviselőjének a vendéglőjénél legyen egy óriási autópálya-pihenő kialakítva.

Egyes becslések szerint, még az is olcsóbb lett volna, ha Simon István és Molnár Ágnes vendéglőjét telepítették volna át a már megtervezett úthoz, nem pedig a tervezést kellett volna, kellene újra kezdeni.

Kérdéseink ezzel kapcsolatban:

Továbbra is tartja-e magát az az ígéret, hogy az M85-öst átadják 2018. március 15-ig?

Igaz-e, hogy az Arcus étteremnél egy pihenő kialakítása a cél?

Igaz-e, hogy ez a pihenő nem szerepelt a korábbi terveken?

Miért kell a Fidesz alpolgármesterének és országgyűlési képviselőjének az érdekei szerint alakítani egy gyorsforgalmi út nyomvonalát?

Várjuk a válaszokat és várjuk az új utat is. Még 1028-at kell addig aludnunk! -zárta szavait Kalmár István.

fotó: cyberpress 

 

Simon István alpolgármester reagálása IDE KATTINTVA érhető el!

 

leczovics