30 millió forintos önkormányzati támogatás a soproni kórház járványügyi tevékenységéhez

A közösségi felelősségvállalás jegyében 30 millió forint támogatást nyújtott a Soproni Gyógyközpontnak Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata – jelentette be a meghívott  sajtó képviselőinek jelenlétében dr. Farkas Ciprián polgármester. A forrást a járványügyi feladatok ellátásához szabadon használhatja fel az intézmény.

A 30 millió forintos támogatásról szóló szerződést Dr. Farkas Ciprián polgármester és Dr. Kulcsár Dániel mb. főigazgató látta el kézjegyével. / fotó: sopronkorhaz.hu

 

A támogatási szerződés aláírásakor Dr. Farkas Ciprián reflektálva a Soproni Gyógyközpont főigazgatói pozíciójában január 1-jén történő változásokra, megköszönte a leköszönő Dr. Kulcsár Dániel mb. főigazgatónak az eddig végzett munkáját és jó egészséget, kitartást kívánt a tisztséget átvevő Dr. Molnár Sándornak (PhD.) a magas szintű szakmai munka folytatásához.

A koronavírus járvány olyan új kihívások elé állított minket, amelyekkel eddig nem találkoztunk. A legnagyobb nyomás az első vonalban harcoló egészségügyre hárult, a Soproni Gyógyközpont pedig a rendkívüli körülmények között is mindvégig magas szinten teljesített” – hangsúlyozta Dr. Farkas Ciprián polgármester. „Ugyan az egészségügyi ellátás teljes feltételrendszere adott helyben, a közösségi felelősségvállalás mégis azt kívánja, hogy a járványügyi védekezés kapcsán felmerülő költségek viseléséhez Sopron önkormányzata is hozzájáruljon. A 30 millió forintos rendkívüli támogatás a soproniak köszönete.” – tette hozzá.

Dr. Kulcsár Dániel mb. főigazgató az önkormányzati támogatás odaítélése kapcsán elmondta: több mint szép gesztus a felajánlás, ami a két intézmény közötti régi jó kapcsolat egy újabb ékes példája. A járványügyi feladatokat segítő forrást megköszönve kiemelte: nehéz 10 hónap áll az egészségügyben dolgozók mögött. Március eleje óta tart a járványügyi készültség, november óta pedig már a Soproni Gyógyközpontban is folyik COVID ellátás.

„Jelenleg 4 szervezeti egységben, izoláltan látjuk el a COVID betegeket és működtetünk egy olyan részleget is, ahol műtéten átesett vagy operáció előtt álló COVID-os betegeket gyógyítunk. Az intenzív ellátásunk is magas színvonalú, hála a munkatársaknak az eddigi adataink tükrében elmondhatjuk, hogy európai szintű ellátást tudunk nyújtani – emelte ki a főigazgató. Dr. Kulcsár Dániel köszönetét fejezte ki valamennyi kórházi dolgozónak, hiszen mint fogalmazott az elmúlt évben kimagaslóan teljesítettek mind a frontvonalban harcolók, mind a háttérfeladatokat ellátók.

 

 

via Soproni Gyógyközpont / cyberpress.hu