60. Fertő Bajnokság – Széchenyi Regatta 2020

A Fertő Tavi Vitorlás Szövetség idén július 24-26. között rendezi meg a Fertő Bajnokságot. Az idei megmérettetés különlegességét az adja, hogy ez a Bajnokság sorrendben a jubileumi 60. verseny.

kép: cyberpress.hu archívum

A vitorlás sportban nem ritkák a nagy hagyományokkal rendelkező regatták, – elég csak a Kékszalagra gondolni -, azonban mégis kiemelkedő és a helyi vitorlás közösség erejét mutatja, ha egy pályaverseny ilyen hosszú évtizedeken keresztül kiállja az idők próbáját.

Az első Fertő Bajnokságot 1961. augusztus 19-20 között tartották három osztályban: Kalóz, Finn Dinghy és M-yolle hajókkal versenyeztek. Akkori győtesek: Kátay S.-Érdi J. (Kalóz), Krasznai A. (Finn), Ágotai I. (M-yolle). Legjobb fertői versenyzők: Turzay Gy.-Schneider S. (Kalóz), Erdős M. (Finn), Ágotai I. (M-yolle).

Hatvan év elteltével a Kalóz hajóosztály jelenti az állandóságot a tavon, míg a Finn-Dinghy kisebb megszakításokkal, de mind a mai napig jelen van a Bajnokság rajtvonalán. Nagyon örülünk annak, hogy ebben a két kategóriában idén is avatunk bajnokokat.

A Bajnokság korán, már a hatvanas évek második felében nyitott az ifjúsági versenyzés felé, hiszen megjelentek a Cadett hajók illetve rá egy évtizedre pedig az Optimistek, amelyek a világ legsikeresebb utánpótlás hajói.

A hatvan év alatt számtalan nagy név versenyzett a Fertő Bajnokságokon, akik közül sokan a Fertő Tavi Vitolás Szövetség Örökös Tagjává váltak vagy a közösség megbecsült részeként tevékenykednek mind a mai napig.

A Fertő Tavi Vitorlás Szövetség nagyon büszke arra, hogy az idei versenyen a hagyományoknak megfelelően köszönthetik örökös tagjaikat, példát állítva a jelen kor – különös tekintettel az ifjúsági – versenyzői elé.

A 60. Fertő Bajnokság – Széchenyi Regatta 2020 idén 4 hajóosztályban kerül megrendezésre: Kalóz, Finn-Dinghy, Laser 4.7 és Optimist.