30. Miss Hungary 2020. – Sopronból Galavics Dorina is döntős!

Idén a Gödöllői Királyi Kastély ad otthont december 12-én a jubileumi 30. Miss Hungary 2020 szépségverseny döntőjének. A rendezvényen meghatározó lesz az évfordulót jelző 30-as szám: Hazánk legrégebbi szépségversenyén 30 hölgy mutatkozik be – tini és felnőtt kategóriában – és nagylétszámú, szakemberekből és támogatókból álló zsűri dönt arról, kinek a fejére kerüljön a két királynői korona, kik képviselhetik hazánkat a Miss Hungary szépségkirálynőjeként a nemzetközi porondon. Nekünk soproniaknak külön öröm, hogy a felnőtt kategóriában a döntős mezőnyben van a 19 éves  Galavics Dorina, aki mondhatni megyénket is képviseli a megmérettetésen.

Galavics Dorina / képkollázs: cyberpress.hu

Dorináról megtudtuk, hogy jelenleg  fodrásznak tanul az érettségi utáni plusz 1 éves képzésen,  de mellette rendezvényszervezőként is dolgozik.  A jövőbeni tervei is ezekre fókuszálnak, hiszen szeretne majd rendezvényszervezéssel, esküvőszervezéssel, utazásszervezéssel és fodrászattal foglalkozni. Természetesen egy esetleges modellkedés se állna tőle távol, de a média világa is aktívan foglalkoztatja, még meglátja majd mit hoz a jövő.   Mint azt elmondta, már  14 éves kora óta modellkedik egyébként és a hobbijának, a lovaglásnak is sok időt szentel, hiszen az már és 5 éves kora óta része az életének.

Célja ezzel a versennyel elsődlegesen az, hogy tapasztalatot és barátokat szerezzen, és hogy megismerjék sokszínűségét az emberek, de persze – tette hozzá – azért jó lenne elhozni a koronát is! – nyilatkozta  magabiztosan a döntős soproni lány.
.
Galavics Dorina / A fotót a 30. Miss Hungary 2020. szervezői bocsájtották rendelkezésünkre

 

A rangos megmérettetésen a korábbi hagyományos elemek mellett idén jelentős arculatváltás is történik, visszafogott, elegáns rendezvényt kíván megvalósítani a rendezvény szervező csapata. A verseny nagy hangsúlyt helyez a női szépség, a nőiesség bemutatására, de mindezt a nemzeti értékekkel ötvözve, hogy illeszkedjék a helyszínhez, a Gödöllői Királyi Kastélyhoz. Mindez egyfajta időutazáson keresztül jelenik meg, kiemelve az életmód, az egészség és a természetvédelmének a fontosságát. Ezen fő gondolatok mentén szeretnének olyan üzeneteket eljuttatni a nőkhöz, amiket a mindennapokban egyaránt hasznosítani tudnak a fiatalabb és az idősebb generáció képviselői is. A verseny során Erzsébet királyné világa összekapcsolódik a modern digitális világgal, mely most egyre nagyobb szerepet kap a jelenlegi helyzetben.

A felnőtt döntősök estélyi ruháit Czédly Mónika és csapata, a D’Élia szalon készíti, a kollekciót Erzsébet királyné ruhái inspirálták, míg a tinik estélyi ruháit Szentirmai Martha tervezi a Millaas kollekciójából.

A szervezők mindent megtesznek, hogy a hölgyek valóban királynőnek érezzék magukat. Október közepén a kastélyban Erzsébet királyné eredeti ruháinak rekonstrukcióiban két napon keresztül fotózták a döntősöket. Összeszokott stáb és a kastély segítőkész dolgozói is mindent megtettek azért, hogy a döntős lányok egy hétvégén át belekóstolhassanak és megszeressék a királynői ruhák és a kastély hangulatát.

A döntő programjában is helyt kap Gödöllő. A D’Élia Szalon, azaz Czédly Mónika Sisi korhű ruháinak bemutatója mellett Kézér Gabriella a Gödöllő Táncszínházzal egy táncjátékot állít színpadra erre az alkalomra, de színpadra lép a a cross-over zenei irányzatot képviselő háromtagú, csodálatos hölgyekből álló Glória Singers és Erdőhegyi Brigitta is a tervek szerint.

Gödöllőn nagy szeretettel fogadtak bennünket, és nagy öröm számunkra, hogy az önkormányzat és a kastély is támogatja az elképzeléseinket. A Miss Hungary 2020 döntője a tervek szerint a közönség számára nyitott rendezvény lesz, a biztonsági szabályok és előírások betartása mellett. Szeretnénk ha minél többen eljönnének, és megnéznék a Gödöllői Királyi Kastélyt és a Díszteremben Erzsébet királyné koronázási ruhájának rekonstrukcióját, illetve a koronázási ékszerek hiteles másolatait is. Biztonságos, színvonalas rendezvényre készülünk. Bízunk benne, hogy olyan esemény lesz a 30. Miss Hungary Gála, amely jó hírét viszi Gödöllő városának, a Gödöllői Királyi Kastélynak és persze a Miss Hungary versenyének is. – tette hozzá az esemény lebonyolítását vállaló szervező.

 

A fotót a 30. Miss Hungary 2020. szervezői bocsájtották rendelkezésünkre