Nagyszülők Napja a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban ( fotók )

2018. március 14-én rendezték meg a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum sikeres Családpályázatának részeként a Nagyszülők Napja című programot az iskola dísztermében. A sok éve létrehozott és így már nagy hagyományokkal rendelkező eseményre két ötödikes osztály tanulóinak a nagyszüleit és szüleit, családtagjait hívták el, akik ezáltal betekintést nyerhettek az iskola történetébe, valamint megismerkedhettek a Líceum jelenlegi mindennapjaival és természetesen a gyerekek színes, programokkal teli hétköznapjaival is. Az idei tanévben is rengetegen fogadták el a meghívást –  gyakorlatilag megtelt az iskola díszterme –  ahol a joggal büszke és jókedvű családtagokat elsőként a gyerekek üdvözölték, majd Baráth Mónika igazgatóhelyettes, a rendezvény háziasszonya köszöntötte.

A tartalmas program az iskola igazgatójának Tölli Balázsnak nyitógondolataival vette kezdetét,  amit a diákok által készített  iskolafilmnek a  bemutatása követett.  A  szervezők ezek után egy kis játékra invitálták a nagyszülőket, melyen egy “iskola totó” kitöltésének formájában lehetett részt venni, és amelyben a kérdések természetesen az Líceumhoz köthető információkhoz kapcsolódtak. A hozzátartozók nagy lelkesedéssel vettek részt a totó kitöltésében, amelyen bátran mondhatjuk, szinte tökéletesre “vizsgáztak” és amely betétprogramban természetesen a díjazás sem maradhatott el.

A délután legkedvesebb része ezután következett, amely a gyerekek műsorát tartalmazta, és amit a diákok az osztályfőnökeik illetve tanáraik segítségével állítottak össze prózai és zenés darabokból. A vendégek tiszteletére adott színpadi produkciók idén is nagy sikert arattak,  amelynek záró akkordja a nagyszülőkre átírt  „Orgona ága” című közös előadás minden jelenlévőt nagyon meghatott. A gyerekek azonban tartogattak még meglepetéseket, hiszen bemutattak egy kisfilmet, amelyet kiskori képeikből állítottak össze, majd  ezt követően a diákok, a saját maguk által készített ajándékokkal köszöntötték a nagyszüleiket.