25 év fegyházbüntetést kaptak a parndorfi halálkamion ügyben érintett embercsempészek (képek)

Kecskemét, 2018. június 14. Az elsõrendû vádlott L. S. az ellene és tizenhárom társa ellen emberölés, embercsempészés, életveszélyt okozó testi sértés bûntette miatt indult büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2018. június 14-én. Elsõ fokon 25 év fegyházbüntetéssel sújtotta a Kecskeméti Törvényszék azt a négy embercsempészt, aki 71 illegális bevándorló halálát okozta az úgynevezett parndorfi halálkamion ügyében. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Első fokon 25-25 év fegyházbüntetéssel sújtotta a Kecskeméti Törvényszék csütörtökön azt a négy embercsempészt, aki 71 illegális bevándorló halálát okozta az úgynevezett parndorfi halálkamion ügyében.

kép forrása: stern.de

Az elsőrendű afgán és a három bolgár vádlottat társtettesként, folytatólagosan elkövetett embercsempészetben és bűnsegédként elkövetett emberölésben találták bűnösnek, ezért bűnszervezet tagjaként valamennyiüket 25 év fegyházra ítélték. Egyikük sem bocsátható feltételesen szabadlábra. A másodrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértésben is bűnösnek mondták ki.

Kecskemét, 2018. június 14. / A vádlottak az ítéletet hallgatják az L. S. és tizenhárom társa ellen emberölés, embercsempészés, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult büntetőper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2018. június 14-én. Első fokon 25 év fegyház-büntetéssel sújtotta a Kecskeméti Törvényszék azt a négy embercsempészt, aki 71 illegális bevándorló halálát okozta az úgynevezett parndorfi halálkamion ügyében. / MTI Fotó: Ujvári Sándor

Az elsőrendű vádlottat véglegesen, a többieket 10-10 évre kiutasították Magyarországról, és vagyonelkobzást is kiszabtak velük szemben 94 millió, 8,8 millió, 1,4 millió, illetve 300 ezer forint értékben.

A bíróság a személyszállításra alkalmatlan járműveket beszerző ötödrendű bolgár-libanoni kettős állampolgárságú vádlottat 8 év, míg a bűnszervezet hierarchiájában magasabb szinten álló, utasítási joggal bíró tizenkettedrendű afgán vádlottat 12 év fegyházra ítélte távollétében.

A több szállításban résztvevő hatod- és tizenharmadrendű bolgár vádlottakat 5 év, míg a szökésben lévő hetedrendű bolgár vádlottat 6 év fegyházra ítélték. A szintén ismeretlen helyen tartózkodó tizennegyedrendű bolgár vádlott büntetése 3 év fegyház. A mindössze egy szállításban résztvevő nyolcad-, kilenced-, tized- és tizenegyedrendű bolgár vádlottakat a bíróság 4-4 év fegyházbüntetéssel sújtotta. Valamennyi vádlottat kiutasította Magyarország területéről.

A vádirat 26 vádpontot, 33 embercsempészet leírását tartalmazta, amelyek közül a 25. vádpont a parndorfi tragédia. A teljes büntetőpernek 14 vádlottja volt.

A tényállás szerint a szervezet tagjai 2015. augusztus 26-án hajnalban 71 embert zártak be egy belülről nem nyitható, sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba Mórahalom térségében. A járművet a negyedrendű vádlott vezette, az első- és harmadrendű vádlottak, valamint Kecskemétig a másodrendű vádlott előfutóként kísérte.

Kecskemét, 2018. június 14. / Az elsőrendű vádlott L. S. az ellene és tizenhárom társa ellen emberölés, embercsempészés, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult büntetőper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken.  / MTI Fotó: Ujvári Sándor

A szállított embereknek a zsúfoltság, a levegőhiány, a mozgásképtelenség, az emelkedő hőmérséklet és a kiszáradás jelentős gyötrelmet okozott, amelyet dörömböléssel és kiabálással jeleztek a sofőrnek. A negyedrendű vádlott telefonon értesítette a másodrendű vádlottat, aki felhívta az elsőrendűt. Az afgán férfi azt az utasítást adta, hogy a sofőr nem állhat meg, és tegyen úgy, mintha nem hallaná a dörömbölést.

A harmadrendű vádlott előfutóként végigkísérte a járművet, és szintén tudott a raktérben zajló eseményekről. A negyedrendű vádlott végül nem nyitotta ki a raktér ajtaját, ezért a bezárt 59 férfi, 8 nő és 4 gyerek gyötrelmes körülmények között még Magyarország területén megfulladt. A határt az embercsempészek Hegyeshalomnál 9 óra után lépték át. A harmad- és negyedrendű vádlott Parndorf közelében megállt, és a hűtőkamiont hátrahagyva távozott.

Az ítélet szerint az első négy vádlott az emberölést nem felbujtóként, hanem bűnsegédként követte el, mivel a kamiont vezető negyedrendű vádlottat segítették tette elkövetésében. Ugyanakkor a sofőr – a váddal ellentétben – nem az első- és a másodrendű vádlott fenyegetése miatt nem állt meg. Ők csak a lebukástól és elfogástól való félelmében hozott döntését erősítették meg.

Kecskemét, 2018. június 14. / Az elsőrendű vádlott L. S. az ellene és tizenhárom társa ellen emberölés, embercsempészés, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult büntetőper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2018. június 14-én.  / MTI Fotó: Ujvári Sándor

A bíróság megállapította, hogy a vádlottak bűnszervezet tagjaként követték el az embercsempészést. Mint elhangzott, a parndorfi ügyben érintett négy vádlott esetében a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte a Kecskeméti Törvényszék, hogy az emberek halálát nem akarták, ugyanakkor tisztában voltak döntésük következményeivel. Figyelembe vette továbbá az idő múlását, a Magyarországon büntetlen előéletüket, a másodrendű vádlott esetében pedig azt is, hogy segítve az eljárást, a bolgár férfi feltáró jellegű beismerő vallomást tett.

Jádi János tanácselnök indoklásában elmondta: a váddal és védőkkel egyetértve, az ítéletben az elkövetéskor hatályos büntetőtörvénykönyvet és annak kedvezőbb rendelkezéseit alkalmazta.
Kiemelte azt is, hogy a jelenleg Magyarországon legsúlyosabb, tényleges életfogytiglan büntetés kiszabása esetén nem lett volna lehetőség az enyhítő körülmények figyelembevételére.

Schmidt Gábor ügyész a Kecskeméti Törvényszék ítéletét a tizenkettedrendű, a távollétében elítélt afgán vádlott esetében tudomásul vette. A többi vádlott esetében súlyosabb büntetés kiszabásáért fellebbezést nyújt be.

Az ügyészség álláspontja szerint ugyanis a minősített emberölés bűntettével vádolt négy férfi esetében a bíróság ítélete nem tükrözi a súlyosító körülményeket, és az nem alkalmas a büntetési célok elérésére.

Az egyedüli büntetés, ami erre alkalmas, az életfogytig tartó fegyházbüntetés – fogalmazott. A másodrendű vádlottról ugyanakkor megjegyezte, hogy a bolgár férfi esetében lehetőséget lát a feltételes szabadlábra bocsátásra. Az ügyészség a többi vádlott esetében is úgy találja, hogy a kiszabott szankció enyhe, így az ő esetükben is súlyosabb fegyházbüntetés kiszabása lenne indokolt.

Az ítélet ellen valamennyi vádlott és védő felmentésért vagy enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. A per másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

A bíróság a magyarországi kötödéssel, lakóhellyel nem rendelkező vádlottak előzetes letartóztatását indokoltnak látta a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartani, már csak a kiszabott büntetés mértéke alapján fennálló szökés, elrejtőzés vagy a bűnismétlés veszélye miatt is.

A bíróság döntését az ügyész, valamint az első-, másod-, harmad-, illetve negyedrendű vádlott és védőik tudomásul vették, míg a többi vádlott és védője fellebbezést jelentett be, amelyről szintén a Szegedi Ítélőtábla dönt majd.

Kecskemét, 2018. június 14. / Az elsőrendű vádlott L. S. az ellene és tizenhárom társa ellen emberölés, embercsempészés, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult büntetőper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2018. június 14-én. Első fokon 25 év fegyház-büntetéssel sújtotta a Kecskeméti Törvényszék azt a négy embercsempészt, aki 71 illegális bevándorló halálát okozta az úgynevezett parndorfi halálkamion ügyében. / MTI Fotó: Ujvári Sándor

 

1 Trackback / Pingback

  1. 25-year prison sentence for smuggler involved in the death sentences in Parndorf (pictures)

Comments are closed.