2018 végén kezdődik a nagyberuházás a Fertő tó hazai szakaszán! (képek)

A Modern Városok Program keretében teljes egészében megújul a Fertő tó magyarországi partjának – strandjának – szakasza, amellyel kapcsolatban pénteken tartott szakmai konferenciát a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. a Hotel Sopronban. A fórumon elhangzott, hogy a harmincmilliárd forintos turisztikai fejlesztés két ütemben kerül majd kivitelezésre, amelynek első fázisa – a terület előkészítési munkálatai – 2018. utolsó negyedévében veszi majd kezdetét. Az előzetes tervek szerint a teljes megújulás 2020/21-re várható, amely az élmények otthonává varázsolhatja majd térségünk egyetlen Fertő tavi strandszakaszát.

A konferencia után tartott sajtótájékoztatón Kárpáti Béla, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója  hangsúlyozta, hogy a kormányzati támogatásból megvalósuló fejlesztés alapvetően meghatározza majd a turisztikai desztináció megítélését. A beruházás célja egy egyedülálló, modern, családbarát turisztikai centrum létrehozása, amelybe beletartozik a strand területének teljes fejlesztése mellett egy látogatóközpont kialakítása is, amely a térség turisztikai érdekességeit is bemutatja, de helyet kap majd a területen egy sporttelep illetve egy kemping is. A projekt ismertetése során kitért arra is, hogy természetesen nem maradhat el a vitorlás kikötő fejlesztése sem, amelyhez kapcsolódóan a jelenlegi háromszázról ötszázra növelik majd a horgász kikötőhelyek számát.

Kárpáti Béla hangsúlyozta, hogy a fejlesztési koncepció kialakítása során az összes érintett szakmai, szakmaközi és civil szervezettek is egyeztettek illetve egyeztetnek, amelynek célja, hogy egy olyan közösen teljesen átgondolt és elfogadott megvalósuló beruházás jöjjön létre, amely minden kívánalomnak megfelel.  Ezzel kapcsolatban hozzátette, hogy a megbeszélések egyik fő kívánalma, miszerint a  beruházás eredményeként a közlekedési körülmények és a szolgáltatói létesítmények modernek és egységesek legyenek természetesen már a tervezés során figyelembe lettek véve, így ezek az alapfelvetések természetesen már így szerepelnek a kivitelezési koncepcióban.

Látványtervek: 

 

 

 

2 Trackbacks / Pingbacks

  1. Dr. Brenner Koloman lakossági fórumán a Fertő tavi fejlesztések voltak a célkeresztben! | Cyberpress
  2. Visszatekintünk arra, hogy 2018-ban hogyan fejlődött infrastrukturálisan Sopron | Cyberpress

Comments are closed.